Széleskörű tapasztalattal rendelkezem beruházási projektek menedzselésében, mind magasépítés, mind mélyépítés területén. Munkám a teljes projektciklust lefedi: a közbeszerzési eljárások lebonyolításától kezdve a projektmenedzsmenten át a kivitelezés szakmai felügyeletéig, beleértve az adminisztratív és hatósági ügyintézési feladatokat is.
Tanulmányaimat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államigazgatási szakán végeztem, jelenleg az Államigazgatási jog szakon államtudományi doktori képzésben veszek részt. Emellett mélyépítő szakirányú végzettséggel és Közbeszerzési referens képesítéssel is rendelkezem, amely lehetővé teszi, hogy a közbeszerzési eljárásokat szakszerűen, jogszabályi megfelelés mellett menedzseljem.
Jelentős tapasztalattal rendelkezem a közigazgatási rendszer működésében, különösen az engedélyeztetési eljárások, hatósági ügyintézések és városfejlesztési projektek menedzselése terén.
Főbb feladataim közé tartozik a magas- és mélyépítési projektek előkészítése, felmérése, a közbeszerzési eljárások lebonyolítása, a kivitelezőkkel való kapcsolattartás, valamint a projektek szakmai felügyelete. Mindezek mellett számos szakmai továbbképzésen is részt vettem – többek között településfejlesztési, pénzügyi és közigazgatási területen –, amelyek tovább bővítették szakmai ismereteimet és gyakorlati tapasztalataimat
Kiemelt projektjeim
Számos TOP PLUSZ beruházási projektet lebonyolítottam, mind magas-, mind mélyépítés területén, többek között:
⇒ Parképítés és zöldterület-fejlesztés
⇒ Épületfelújítás és energetikai korszerűsítés
⇒ Csomópont- és útépítés
⇒ Járdaépítés és gyalogátkelőhely kialakítás
⇒ Csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítése és rekonstrukciója
Egyéb szakmai feladataim
⇒ Hatósági kapcsolattartás és engedélyeztetési eljárások lefolytatása
⇒ Tervezési és előkészítési folyamatok irányítása
⇒ Városüzemeltetési és fejlesztési projektek lebonyolítása
⇒ Fejlesztési javaslatok előkészítése, szakmai támogatása
Szakmai tapasztalatom, közigazgatási szaktudásom és közbeszerzési ismereteim révén hatékonyan támogatom a beruházási projektek sikeres megvalósítását, biztosítva a fenntartható és hosszútávon működő fejlesztéseket.
A tervezett átalakítás során a meglévő épület kontúrja megmaradt, bővítés csak a bejáratnál történt. Az épület főbejárata a védettebb belső udvari oldalra került, ahol lépcsőlift biztosítja az akadálymentes megközelítést. A bejárat mellett díszkert létesült, amely pihenő helyet is kínál. Az alaprajzi elrendezés optimalizálásával a fő funkciók kaptak helyet. A jobb térkihasználás érdekében új háromkarú lépcső épült, a homlokzati nyílászárók a funkcionális igényekhez igazodtak. A tetőtér természetes megvilágítását tetősíkablakok biztosítják. Épületátalakítás és funkcionális fejlesztés során a korábban banki épület közszolgálati funkciót ellátó épületté alakult.
ELŐTTE
UTÁNA
Az 1800-as évek végén épült műemléki környezetben található épület átalakítása során kiemelt szempont volt az eredeti építészeti értékek megőrzése és a korszerű irodaigényekhez való igazítás. A belső tér átalakítása funkcionális és esztétikai szempontból is átgondolt módon történt. Az épület műemléki jellegének tiszteletben tartása mellett korszerű gépészeti és energetikai fejlesztések valósultak meg, biztosítva a komfortos és fenntartható működést.
ELŐTTE
UTÁNA
A munkám során mélyépítés kivitelezési munkák projektfelelőseként csapadékvíz elvezetés, útépítés, és minden egyéb mélyépítési kivitelezési munka felelőseként nap, mint nap szakmai tapasztalattal bővül a tudásom. A gyakorlati, helyszíni munkák során a vízszabályozás, útépítéshez tartozó alapozó munkák, vízelvezető műtárgyak elhelyezése és megtervezése, járdaépítések, gyalogátkelőhelyek kiépítése egyedi közvilágítással munkafolyamatban veszek részt.
A településeknek fontos fejlesztési területe a mélyépítési feladatok ellátása és kivitelezése. A járdaépítés, aszfaltozás nyílt és zárt csapadékvíz elvezető rendszerek, árkok kiépítése, átereszek felújítása kivitelezési munkák során a tervek alapján projektfelelősként aktívan részt veszek mind adminisztratív, mint helyszíni munkaellenőrzés terén. A feladataim között nem csak építés és felújítás szerepel, de kárelhárítás, csere, javítás, helyreállítás is.
A meglévő beton, aszfalt és betonlap burkolatú járdán repedések, fagykárok, anyaghiányok láthatók, a járda jelentős része összetört.
ELŐTTE
UTÁNA
A meglévő beton, aszfalt és betonlap burkolatok elbontása után a törmelékek elszállításra kerültek. Helyére új Ckt burkolatalap és betontérkő burkolatú járda készült. A járda szélén betonba ágyazott kerti szegély került beépítésre. Az építendő járda szélessége a kerti szegély és a kerítés lábazata között 1,5 m.
A helyszínen 133 m hosszan, 3 m szélességben sávbővítést végeztünk, kialakítva egy balra kanyarodó sávot és egy középszigetes gyalogátkelőt az üzletekhez. Az elhúzási szakasz 51 m, a felállási 37 m lett. A 10 m széles gyalogátkelőhely közvetlen járdakapcsolattal épült ki, a szegély 2-4 cm-re süllyesztve. Az út D-i oldalán a járda csatlakozik a meglévőhöz, az útárok áteresszel lett kiváltva. Északon a sávbővítés miatt módosítottuk az útárok nyomvonalát, és új áteresz készült. A burkolatot 1 cm marás után 4 cm aszfalt kopóréteggel újítottuk fel.
Az átfogó csapadékvízgazdálkodás célja, hogy a csapadékvizet a keletkezés helyén elszikkasszuk. Ennek köszönhetően a csatornahálózatok tehermentesítésre kerülnek és a talajvízutánpótlást biztosított. A szikkasztóárkok általánosan alkalmazott rendszerek erre a feladatra ott, ahol kellő szabad felület áll rendelkezésre. Sekély, növényekkel telepített mélyedések, amikben a csapadékvíz összegyűjtésre és átmeneti tárolásra kerülhet. Ezzel a csapadékvíz visszakerülhet a természetes körforgásba. Az összegyűjtött csapadékvíz elpárolog, illetve elszivárog.
Az utca felújítása során aszfalt burkolatú pályaszerkezet épült a nyomvonal változtatása nélkül. A csapadékvíz elvezetése új víznyelőkön keresztül a meglévő zárt csatornahálózatba történik. A helyszínrajz szerint kijelölt szakaszokon új járda épült. A kétoldali szegély között 6,0 méter szélességű burkolat készült, az utca mentén pedig 55 db parkolóállás került kialakításra.
ELŐTTE
UTÁNA
A projekt keretében új gyalogátkelőhely épült, biztosítva a biztonságos átkelést a gyalogosok számára. A kialakítás megfelel a közlekedésbiztonsági előírásoknak, beleértve a megfelelő burkolati jeleket, közvilágítást és taktilis vezetősávokat. A gyalogátkelőhelybe integrált LED fények kerültek beépítésre az aszfaltburkolatba, növelve a gyalogosforgalom biztonságát.
ELŐTTE
UTÁNA
A projekt keretében parképítés valósult meg növénytelepítéssel, parkolók kialakításával és modern öntözőrendszer kiépítésével. A zöldterület fejlesztése hozzájárul a környezet esztétikai és ökológiai értékének növeléséhez, míg a korszerű parkolók és az automata öntözőrendszer a fenntartható működést és kényelmet biztosítják.
ELŐTTE
UTÁNA
A projekt célja a városi zöldterületek fejlesztése, amely magában foglalja új fák ültetését és a meglévő növényállomány bővítését. A telepített fák javítják a levegő minőségét, csökkentik a hőszigethatást és esztétikai szempontból is hozzájárulnak a városi környezet élhetőségéhez. Több helyszínen közel 600 fa ültetése valósult meg, hozzájárulva a zöldterületek növeléséhez és a városi környezet fenntarthatóságához. Az ültetések célja a levegő minőségének javítása, a hőszigethatás csökkentése és az élhetőbb, esztétikusabb közterületek kialakítása.
ELŐTTE
UTÁNA
A vasútállomáson gyalogos átjáróhoz terelőkorlát és közforgalmú lépcső létesítése történt, biztosítva a gyalogosok biztonságos és kényelmes közlekedését. A terelőkorlátok segítenek elkerülni a nem kívánt mozgást, míg a lépcső lehetővé teszi az egyszerű és gyors átjárást a peronok között.
ELŐTTE
UTÁNA